Történetünk

A bükkábrányi külszíni fejtésű lignitbánya területén 2007 júliusában, a felszín alatt mintegy 65 méteres mélységből került napvilágra a magyar földtani és ősnövénytani kutatások történetének egyik legszebb leletegyüttese, egy körülbelül 7 millió éves mocsárciprus-erdő részlete. A felfedezés világviszonylatban is példa nélkülinek nevezhető, hiszen a feltárt 16 fatörzs mindegyikét álló helyzetben őrizte meg számunkra az őket eltemető homok. A fák anyaga nem kövesedett meg, sejtszerkezetük a ma élő fákhoz hasonlítva alig roncsolódott és alakult át.

A Mátrai Erőmű Zrt. és a bükkábrányi lignitbánya igazgatósága önzetlenül biztosította, hogy a páratlan leletegyüttest és környezetét több tudományos intézmény szakemberei a helyszínen is megvizsgálhassák. A miskolci Herman Ottó Múzeum, valamint a Bükki Nemzeti Park Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület külön engedélyt kaptak arra, hogy az erdőrészletből egész törzseket emeljenek ki és szállítsanak el további kutatások és a nagyközönségnek történő bemutatás céljára.

A Herman Ottó Múzeum munkatársai Veres János kutatásvezető irányításával négy fatörzset vágtak ki és szállítottak el Miskolcra, ahol Bánfalvy Ferenc osztályvezető-farestaurátor koordinálásával azonnal megkezdték konzerválásukat. Ezzel egy időben megszületett egy új, az ősfák korát, azaz a földtörténeti miocén kort (23–5,3 millió év) bemutató kiállítóhely alapításának gondolata. A „Pannon-tenger Múzeum” 2013. november 20-i megnyitása lehetőséget teremtett az évtizedekkel korábban megszüntetett természettudományos gyűjtemény újraalapítására is Pannon-tenger Földtörténeti és Természetrajzi Tár néven. A múzeum a tár létrehozásával a földtörténeti harmad- és negyedidőszak geológiai és őslénytani emlékeinek gyűjtését, kutatását, megőrzését és rendszeres bemutatását tűzte ki célul.

A részletes történet a Geoda című folyóirat XXIV. évfolyam, 2. számában olvasható. A teljes folyóirat 450 Ft-ért megvásárolható a Herman Ottó Múzeum portáján.