Mocsári Ciprián

Régen volt…
…hogy is volt?

Mocsári Ciprián

Igen, emlékszem! Csak álltam a sötétben,
Mozdulatlan, szótlan, nagy-nagy csendben…

Aztán remegést éreztem…, ismét…
És hirtelen fehér lett az ég, vakító fehér! De miért?

Furcsa lények zajongtak körültem,
Újra szelet és meleget éreztem,
De hol vannak ágaim, leveleim, madaraim?
És kik azok ott, a csonkok…
Testvéreim!

A Nap megint felkélt, s lenyugodott nekünk,
Csillagokat láttunk és a Hold virrasztott velünk…
Én zöldellni szeretnék, nőni, vastagodni!
Miért kell így, és ezt álmodni?!

Lassan megszokom: újabb lények jönnek,
Csodálkoznak, kiabálnak, fogdosnak, majd odébbállnak.
És sokan mondják, majd kivágnak…

Ne tegyétek ezt velem! Testvéreim segítsetek!
El én innen nem mehetek…
Hová visznek? Hová visznek? Szédülök!
Gyökér nélkül eldűlök…

Mi’ szép e táj…
Ó, igen, én ezt láttam, láttam már!
Testvéreim, látjátok?!
A Vén Füstölgő az ott!
De hová lett a víz, az éltető,
Az óriás, a rettentő,
Ki oly’ lágyan simogatott minket,
Miben halak, rákok, s kagylók tenyésztek?

Testvéreim!
Érzitek, hogy hiányzik, mit éltetek:
Az íz, a tér, s a színetek?

Hát megint Ti vagytok, emberek?
Megismerlek már Titeket!
Míg éltem, semmik voltatok,
S lám mivé lettetek?!

Tegyétek hát dolgotok…
De vigyázzatok, vigyázzatok!
Igen. Rám is, bár én holt vagyok…

Miskolc, 2013. október 6-7.